Beszámoló a CODE8-ról

Csillagtúra 2013

 

 

Szeretjük a Csillagtúrát, biztos pont volt az idei versenynaptárban. Két éve a Pannonvoyage-zsal (8mOD) abszolút ezüstöt szereztünk a Kishamis mögött. A sebességkülönbség eltüntetésére orrsudár-reacher kombó bevetésével készültünk, de Simon Tominak hála lehetőségünk volt a CODE8-at csatarendbe állítani: mit mondjak, fel voltunk dobva! Ha idén is a futtatott menetek dominálnak, nyernünk kell. Sajnos az előrejelzés inkább kreutz hangsúlyos versenyt ígért, de a harci láz már nem csillapult.

Sárközy Andrissal (Maugli) kiegészülve már pénteken birtokba vettük a gépet. 3-as szélben csak úgy repült a túlvitorlázott gép, főleg bő szélben, fülig ért a szánk. Viszont a széljelentés okozott némi fejtörést. Dél körül elfogy a szél a nyugati medencében, tehát Badacsony. Viszont mit kezdünk az időnkkel a keleti medencében? Tehát Almádi, vagy Siófok. A lustaság és a kényelem győzött: Almádiból indultunk.

 

A kilenc órás indulás után gyors szökés a dél-nyugati szélben, és néhány igazítással szinte egy takkon mentünk a szorosig, aztán valóban egy takkon Révfülöpig. Felmerült Badacsony, de a várt gyengülés már óvatosságra intett, és a Kishamis is Révfülöpről spinnakerezett visszafelé a part alatt, így fordultunk. Ezek szerint Siófokról indulhattak. Tehát csak utól kell érnünk őket. Repültünk a raumos menetben, és négy óra felé már Alsóőrs magasságában jártunk. A Kishamis 25 perc előnnyel fordult és indult Siófokra. Nekünk is ez tűnt a legjobb időtöltésnek, Almádit túl hamar elértük volna. Siófokon már csak 20 perccel jártak előttünk, Almádinál viszont az Öreghegy takarása megtréfált, és újra 25 percre dagadt a hátrány. Pontszámban már 100-nál jártunk!

Reacheres kreutz a déli parton meghúzva jól fizetett a szorosig, és néhány száz méterre megközelítettük, majd a navigációs pontig be is értük a „Nagy Öreget”. A raumos szélben méterenként tudtunk csak közelebb kerülni, hihetetlenül jó tempót diktáltak. A navigációs pontot tíz előtt értük el és a Badacsonyi forduló egyértelmű volt. A viharfelhők szép sorban gyülekeztek a Bakony felett és dörgött is már rendesen, de viszonylag nyugodt szélben haladtunk Ábrahámhegyig.

 

Az első intő jel az volt, hogy a Kishamison a reachert kutter vitorlákra cserélték: készültek a viharra. Aztán szembevágott a szél: genakker le, reacher a kajütbe, és –hogy az a…!- le a grosz, be a genua! 30 csomó feletti nyomásokkal érkezett meg a „dzsihad”. Komoly dilemma volt: Badacsony mindössze 3-4 km, de a génua hatalmas ehhez a szélhez . Révfülöp raumos irányban fogható, azt a vitorla is bírja, de ezzel elveszik az esélyünk. Bár utólag hibás döntésnek bizonyult (ejtve Badacsony alá kellett volna mennünk, és a takarásban felélesedni), Révfülöpre mentünk. A csalódottság leírhatatlan volt.

Révfülöp után, ahogy a szél kezelhetőre csökkent felment kettes reffel a grósz. Az özönvízszerű esőben vizuálisan szinte képtelenség volt tájékozódni. Némi GPS segítséggel vettük a navigációs pontot 1 óra felé, és szűk szélben tartottunk a szorosra.

 

A szoros után kireffeltünk. Nagyon korán Almádiba értünk, senkit sem láttunk nyugatra, és feltámadt a remény. Füred-Siófok-Alsóőrs-Befutó, vagy a biztonsági Siófok-Alsóőrs-Befutó helyett a kockázatosabb, de többet érő Földvár-Alsóőrs-Befutót szavaztuk meg. Utóbb kiderült, túl sokat akartunk. A Csőben leállt a szél, és kénytelenek voltunk a befutóra menni. A Kishamis Almádit kb. 40 perc hátránnyal vette és a Siófokra tartott. A szél egyre lanyhább lett és 9-kor még csak a Tihanyi Öreg kikötő előtt kocogtunk. Viszont Siófok előtt olaj volt a víz. Ha befutunk, még nyerhetünk! Minden kis brízt kihasználva haladtunk a Hajógyár felé, és északról megjött a frissülés. Örültünk a 10 óra előtti befutónak, de láttuk, hogy a frissülés egészen a déli partig leterjed: a távcső kézről kézre járt.

 

 

 

 

 

A Kishamis számunkra drámai fordulattal, de győzteshez méltóan 8 perccel zárás előtt futott be.

Fordulatos verseny volt, egy percet sem unatkoztunk. A YS I. Arany némileg kárpótolt minket, de még ennél is jobban esett, hogy Gyuri bácsiék (Hrehuss) arról meséltek a díjkiosztón: minket figyeltek végig, mert azt hitték elmentünk Badacsonyig, és hátrányban vannak.

Ha Jóisten is úgy akarja, jövőre revánsot veszünk!

A CODE8 legénysége: Dalos Attila, Kerék Attila, Kerényi Csaba, Sárközy András, Sántha Ádám