Teljesen érthetetlen számomra, hogy a nagyhajós mezőny, miért nem harapott rá sokkal jobban a Csillagtúrára. Bár meg kell, hogy mondjam, eleinte a Tramontánán mi is félvállról vettük a versenyt, mert nem éreztünk rá az ízére.
A Csillagtúra nagyszerűségét a Nemerével tapasztaltuk meg, ha jól emlékszem 83-ban. Ma azt mondom, a leg-legebb versenyek-versenye, sokkal gógyisabb, sokkal izgalmasabb, sokkal több variációt és taktikai elemet tartalmaz, mint bármely más verseny a Balatonon. A verseny 24 órás, tehát sok esetben hosszabb, mint a Kékszalag.
Meggyőződésem, hogy nagyobb hírverést kellene kapnia. Minden tiszteletet megérdemel a Vilati és ezen belül is Kovács Gábor, „Bajusz”, aki erőltette ezt a versenyt akkor is, amikor nagyon kevés résztvevővel és minimális díjazással tudták megrendezni. Hihetetlen mértékű szervezést igényel, hiszen hét mólón kell biztosítani zsűrit, kapcsolatot a versenyrendezőséggel, ami régebben, amikor még a mobiltelefonok nem léteztek, nagy feladatot jelentett a szervezőknek.
A verseny végtelen számú taktikai lehetőséget biztosít a résztvevőknek. Hét különböző kikötőből lehet rajtolni, nem lehet előre pontosan megtervezni az útvonalat, hiszen minden szélforduló megváltoztathatja a korábbi terveket. Annak, aki az éjszakai navigációs pontot nem kétszer érinti és így nem tudja legalább Almádi-Révfülöp és Révfülöp-Almádi szakasz pontszámát megduplázni, nem sok esélye van a győzelemre. Nekünk 83-ban nagy Nemerével az Almádi-Badacsony távot oda és vissza irányba is sikerült duplázni. Akkor az egész verseny alatt 4-es, 5-ös szél volt, kivéve reggel a Siófok-Füred útvonalat, ahol annyira leállt a szél, hogy írd és mondd 4 perccel a limitidő lejárta előtt sikerült befutnunk. Soha nem felejtem el azt a versenyt, és azóta szinte kivétel nélkül mindegyik Csillagtúrán ott voltam.