Csillagtúra 2005

- az Orpheus fedélzetéről



      Orpheus 
Nagy kihívás volt számunkra az idei Csillagtúra, figyelembe véve az elmúlt évek sikersorozatát. Személyesen motivált továbbá, hogy Cittel Lajos a Sirocco kormányosaként, jómagam az Orpheus irányítójaként egyformán 4-4 győzelemmel rendelkeztünk az elmúlt 24 versenyből, s reménykedtem, hogy idén is kettőnk között dől el az első hely sorsa.

Idén két mocó is bekerült a csapatba, hogy mihamarabb megismerkedhessenek ezzel a nem "hétköznapi" versenyzéssel is. (Ők amúgy Cadetban ülnek.) Nem megszokott a viadal, mert az eredményhirdetésig nem tudod, kik az ellenfeleid és hozzájuk képest hogy állsz.

Mint minden évben (egy kivételével), most is Balatonalmádiból indultunk az Orpheusszal. Tettük ezt azért, mert a hajó amúgy is itt áll, de taktikailag is jó indulópont, mert ha nincs szél, a keleti medencében kis távokkal eltölthető a nappal, ha pedig több szél összejön, akkor már nappal egy jól fizető Almádi-Badacsonnyal kezdve jól indulhat a verseny. A rajtnál a tavalyi győztes Capella is itt sorakozott fel, ami nem rossz, mert kiszámíthatóvá vált egy komoly ellenfél pontjainak száma, hiszen látjuk, hogy merre megy és kb. mennyi pontja lehet, mit kell tennünk, ha többet szeretnénk elérni.

Kellemes 4-es északi szélben indultunk. Másfél óra múlva mentünk át a csövön, nyomunkban a Capellával. Tihany után az északi oldal felé húztunk, mert tapasztalatom szerint egy erős front után, a leszakadó északi befújásokkal jól lehet haladni. A nyugati medencében már eléggé elgyengült a reggel még jónak ígérkező szél, és többször váltott nyugatira, délire. Zánka magasságában jártunk, amikor előkerült a másik nagy ellenfél, a Sirocco szemből jött Badacsony felől. A mocók rögtön kaptak pár számtanpéldát, mert szerettük volna megállapítani, hogy kb. mennyi pontjuk lehet. A gyengülő szélben úgy döntöttünk, hogy nem vállaljuk be Badacsonyt és Révfülöpön bejelentkeztünk, mert délután öt és hat között ismét Almádiba szerettünk volna érni. Én úgy számolok, hogy este legkésőbb hatkor indulva Almádiból, nagy esély van 9 körül a navigációs ponthoz érni (még viszonylag világos is van, könnyebb megtalálni) és jó széllel a badacsonyi távot duplázni király. Hajnali háromig éppen belefér visszafelé is a duplázó pont. Tornyosodott pár sötét felhő nyugat felől, és genakkerrel 9 csomó körül rohantunk a rév felé. A Capella ment tovább Badacsony felé. Tihany után Alsóörsre, Siófokra mentünk, mert úgy véltem, még korai Almádit érinteni. A Sirocco Siófokra ment, majd Füred felé vette az útját, de a gyengülő szélben útközben meggondolta magát, és Almádi felé fordult.

A siófoki kikötő előtt, fél öt körül nagyon leállt a szél. Majd Almádi felé egy gyenge keleti fuvallat csak megmozdított bennünket. A tó közepére érve láttuk, hogy a Sirocco Füred felől jövet, áll pár száz méterre az Almádi ellenőrző pont előtt a part alatt. Egészen közel érve az északi parthoz, még mindig 3-4 csomós sebességgel haladtunk, majd a szelet elvágták és lendületből csúsztunk ki a móló közelébe, hogy bejelentkezzünk. Este hat. Indulnánk Badacsony felé de nincs mivel.

Kenese felé kivánszorogtunk a part közeléből. Kilencre érünk a csőbe pedig már a navigációs pontnál kellene lennünk. A szél szinte teljesen leállt, és több mint 5 óra múlva értük el a navigációs pontot. Ez nem a mi évünk - gondoltuk. Eddig minden évben dupláztunk oda is, vissza is, most alig érjük el egyszer. A Kishamis kétszer dupláz, így ő válik a fő ellenféllé, de nem tudjuk, hogy napközben hány pontot gyűjthetett.

Nem adjuk fel! Az, hogy Badacsonyba menjünk, szóba sem jöhet. Fordulunk Révfülöpön és irány Almádi. A napfelkeltével Tihany közelében összegyűlik pár fekete felhő, frissül a szél nyugat felől, dagad a genakker de alig tudunk lépést tartani a Bocs nevű Scholtz 22-ssel. Szinte pattog a vízen, parádés látvány, ahogy Ludwig Ricsi és manschaftja élvezkednek. Almádit szorongva vállaljuk be, gondolkodunk Siófokon is. Füredre valamivel 9 után érünk.

Az, hogy 239 ponttal ismét sikerült megnyernünk a versenyt, csak az eredményhirdetésen derült ki.

Reméljük, minden ellenfelünk hozzánk hasonlóan élvezte az idei Csillagtúrát, és jövőre ismét megmérkőzünk.

Munka László

Megjelent az Aqua vizisport magazinban